Felmérések szerint a sikeres embereket közepes mértékű kockázatvállalás jellemzi. Ez érthetőnek is tűnik, hiszen aki egyáltalán nem vállal semmilyen kockázatot, annak ritkán adatik esélye a sikerre magától, aki pedig túlságosan is sokat szeret kockáztatni, az sokszor bukik el, és ha néha nyer is, később (éppen mert mindig túl sokat kockáztat) megint elbukhatja a már megnyert játékokat is.
.jpg)
Felfoghatjuk ezt egyfajta egyensúlynak is: egyensúlyt tartunk a semmi, a kockázat teljes elkerülése, az élettelenség, élet nélküliség és a mindent (életet, biztonságot, vagyont) kockáztató hazárdírozás között.
Maga az élet is ilyen, attól lehet élvezni, megélni, élni, hogy van benne kiszámíthatatlanság, nem ismerjük pontosan előre azt, mi is fog történni velünk egy év múlva, egy hét múlva, vagy akár egy hónap múlva sem. De nem szeretnénk, ha nem látnánk előre sorsunkat egy másodpercre, egy percre vagy akár egy órára előre. Érezzük, hogy egy értelmes egyensúlyt keresünk ebben a tekintetben is.
Kérdés ugyanakkor, hogy ismerjük-e ezt a kockázatvállalaló képességünket? Vagy még inkább, meg tudjuk-e ítélni egy másik ember kockázatvállaló képességét? Persze anélkül, hogy ismernénk pontosan az élettörténetét (ami - másrészt - csak a múltat jellemzi, nem biztos, hogy most is pont olyan).
Lehet-e mérni ezt a kockázatvállaló képességet, illetve - legyünk telhetetlenek - lehet-e fejleszteni, akár egyik, akár másik kívánatos irányba?
Igen, lehet, de nem tesztekkel (hiszen mi magunk sem lehetünk biztosak abban, hogy őszintén felelünk). Testünkben, testünkkel azonban nem tudunk hazudni, a testünk őszintén válaszol: csak megfelelő módon kell kérdezni.